„A 20. század kiemelkedő nemzetnevelője Illyés Gyula, aki a finnugor és a hun népet egyaránt közös ősünknek vallja. Így ír erről a Ki a magyar? című esszéjében, amelynek egy részét, szerkesztett változatát közöljük, s házi olvasmányként ajánljuk:

A hun-magyar rokonságról

A Hunorról és a Magyarról szóló mondában ezt a történelmi tényt őrizte meg a szájhagyomány. Honnan tudjuk, hogy mindez valójában így történt? Igen egyszerű bizonyítékokból. A nyelvből, amelyet ma is beszélünk. …A szavak mindent elárulnak, a történelemben is. Elárulják azt is, hogyan élhettek őseink ott fent az északi erdőkben, mielőtt az a keleti bátor nép délre ragadta őket. Abból, hogy az elég kezdetlegesen élő vogulok a ház, ágy fazék szavakat nagyjából ma is úgy mondják. mint mi magyarok, következtetni tudunk arra, hogy nem csak szavunk, hanem házunk, ágyunk és fazekunk is olyan lehetett, mint a voguloké. Ez az élet bizony elég kezdetleges volt. A közös keszeg, sügér, lúd, köles, méz., eper, bogyó szó amellett tanúskodik, hogy táplálékban nem igen válogathattunk. A szavakból követni tudjuk, hogy milyen új dolgokkal ismerkedtünk meg, hogyan és kik révén művelődtünk…Legtöbbet apánktól, ettől a Kína felől jött hun rokonságú néptől tanultunk. Nemcsak bátor, hanem az akkori időkhöz képest rendkívül művelt is lehetett ez a nép, hisz a föld legműveltebb sarka akkor Kína volt és a jó harcos először épp ellenségei fogásait sajátítja el.

Magyariak vagyunk!

Bizonyos, hogy az ősmagyarok sokáig még itt Magyarországon is két nyelvet beszéltek. De aztán az egyesülés a nyelvben is tökéletes lett, a csendes erdőlakók beszéde diadalmaskodott. Az új nép a társulást még abban a szóban is kifejezte, amelyet önmagának adott: a csendes halászok manjsi, manjs nevéhez a harcosok hozzátették azt a szót, hogy «eri», amely az ő nyelvükön férfit, valakinek a férfiát jelentette. Így keletkezett a manjs-eri, vagyis Manjs-törzsbeli férfi, majd ebből a magyeri, azaz «jobban mondva» magyari. Sok helyen a nép még nemrégiben is, ha megkérdezték, így válaszolt: magyariak vagyunk.

Árpád Attila ivadéka

A délre húzódott magyariak is a nagy hún birodalomhoz tartoztak. Vajon részt vettek Attila európai hadjáratában, jártak már akkor Magyarországon? A néphagyomány szerint a magyarok azonosak voltak a hunokkal, mert tulajdonképpen ők szervezték  és ők vezették azt a roppant áradatot. A legújabb tudományos vizsgálat eddig csak azt igazolta ebből, hogy Árpád törzse hun eredetű volt. Hogy maga árpád valószínűleg közvetlenül Attila családjából származott….Attila halála után a hunok eltűntek. Nem csak Európából, hanem Ázsiából is, mintha a föld nyelte volna el őket. lehetséges, hogy egy ilyen hatalmas népnek maradék nélkül ily gyorsan nyoma vesszen?

A hunok nevet cserélnek

Nem valószínű, nem lehetséges. A hunok nem tűntek el, csupán a hun név. A nép más nevet vett fel, vagy mást kapott. De a hatalmát sem vesztette el. Attila halála után a birodalomnak csak nyugati része lett oda, a keleti fennmaradt, sőt gyarapodott…A visszaszorult nép veszteségét pótolta a többi hun atyafiaságú altáji néppel. Mivel azonban a birodalomban már sok rokon nép egyesült, az országot nem a hunok, hanem a «kevertek», azaz ősaltáji szóval a bolgárok birodalmának hívták.

A hagyomány szerint a hunok szörnyű testvérharca után Csaba királyfi a hű vitézek egy részét visszavezette az őshazába, a tejúton át… A történelmi adatok szerint Csaba királyfit Irnik-nek hívták és a sereg az Al-Duna mentén vonult el a Volga-Don-Dnyeszter vidékére.

Hetvenöt év múlva Irniknek egy Muger nevű leszármazottja uralkodik a hunokon és a «keverteken»….A magyar krónikák az ősmagyarok akkori fejedelmét Mogernek írják, úgy mint magát a magyar népet.

Attila öröke…

Bizonyosra lehet venni, hogy a krónika és az új történetírás e ponton is találkozik. Semmi sem cáfolja, hogy a görög írók emlegette Muger nem azonos azzal a Mogerral, akit a latin krónikás is nyíltan magyarnak akart írni….Az események most már tisztább világosságban: a bizánci történetírók szeme előtt folynak.

Attila öröksége egyre kísért. A Gyula nemzetségből való Kurt fejedelem, aki 619-678 között élt, meg is próbálja, hogy népének viszaszerezze a régi. európai hatalmat. Bizáncba megy, egyességet köt a császárral, még meg is keresztelkedik. Azt tervezi, hogy a Magyarországon tanyázó rokon avarok élére áll, népét a Duna-Tisza közébe vezeti…

A nép országot, az ország nemzetet teremt

Magyarország területén a magyarok előtt egyetlen nemzet sem tudott tanyát verni. Veszélyes terület volt ez, olyan mint egy keresztút: a népek erre özönlöttek fel s alá, itt ütköztek, itt verekedtek össze s űzték tova egymást….A történelemben nép ritkán teremtett oly rövid idő alatt magának hazát, mint a magyar. épp egy ilyen veszélyes területen. Mi magyarázza ezt?

Ezt is a magyarság páratlanul szerencsés összetétele magyarázza. A hajdan összepárosodott nép mindkét fele megtartotta alaptulajdonságát.. ..A hun-rokonok harcoltak olyan keményen, mint Európában akkor már egy nemzet sem, egykettőre meghódították az országot: a jámbor halászok utódai meghódították a földet, megbékítették a legyőzötteket. Árpád népe egyszerre volt  katona és kolonizátor, gyarmatosító….A hun-rokonságba tartozó népnek nemcsak a bátorság és a szervezés nagy erényük. hanem a legyőzött népek iránti türelem is. Sem a hunok, sem az avarok, de még a későbbi törökök sem szóltak bele a meghódított nép szokásába, vallásába, vagy mesterségébe. Ezt tették Árpád vitézei is. Nem űzték el a legyőzötteket, kedvük ellenére beolvasztani sem akarták őket. Épp azért olvadtak azok be, saját kedvükből.

Nagyot gyarapodott a magyarság ezekkel a beolvadtakkal. De a végleges jó haza hírére jöttek kelet felől is kisebb-nagyobb csoportokban népek, Árpád törzsének közelibb-távolibb atyafiai: kunok, jászok besenyők. Aztán jöttek telepesek nyugat felől is. Jöhettek már, beolvadásukkal a magyarságot nem gyengítették, hanem gazdagították. A magyar nép akkor már egységes erős nemzet volt, országa pedig jól megalapozott, biztos állam. Mindenkit befogadott, aki szokásait elfogadta, aki szívvel-lélekkel magyar lett: magáévá tette a magyarság nyelvét és észjárását…

A magyar fajta

Mostanában világszerte sokat foglalkoznak a fajtákkal s meglehetősen összekeverik, már a kifejezéseket is. Más a faj és más a fajta.

Fajnak azt a csoportot nevezzük, amelynek tagjai egymással szaporodni tudnak. vannak növényfajok, állatfajok. A magyar nyelv szerint az egész emberiség egy faj. Ebben vannak aztán különféle fajták: fehérek, sárgák, rézbőrűek, feketék, igen sok átmenettel. Mindegyikben vannak további fajták, de ezeket még nehezebb pontosan meghatározni. Európában vannak szőke, magas, hosszúfejű germánok, barna alacsony, kerekfejű alpesiek, olaszosan fekete, kicsi és hosszúfejű földközi-tengeriek, bosnyákosan magas, kerekfejű dináriak, örményes elő-ázsiaiak. Van aztán még két fajta, amelyet a tudósok eddig nem igen tudtak hova tenni. Az egyik hamvas-szőke hajú, középmagas termetű, kerek koponyájú, ezt kelet-baltinak, vagy ugorosnak nevezhetjük, ilyenek nagyrészt a finn rokonságú népek. A másik is középmagas, kerekfejű, de haja barnás, illetve olyan «se-nem szőke, se-nem barna».  Ezt turániasnak hívják, ez a magyar fajta, mert ilyen csak Magyarországon található.

Milyen most a magyar?

A tudósok szerint körülbelül minden negyedik magyar ember 166 centiméter nagyságú, feje kerek, homloka magas és domború, arca piros-barna és széles, szája és füle aránylag kicsiny, szeme élénk és leheletnyileg ferdeállású. Ezt tudomány turanid, vagy alföldi fajtának, s jellemzéseül még azt teszi hozzá, hogy «vonásai inkább lágyak, mint kemények, de azért mégis határozottak, főleg igen élénkek; arcának többnyire sajátságos derűs, megnyerő kifejezése van, amit összes külföldi leírói kiemelnek».

Ez a fajta magyarság természetesen nemcsak az Alföldön él. Ilyen turánias, alföldies ember volt a dunántúli Deák Ferenc, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály és a csoport legszebb példaképe, az erdélyi származású Rákóczi Ferenc.

De hát a többi magyar, a szőke, a magas termetű? Az is magyar, ne nyugtalankodjunk…

A tudomány mai állása szerint, ha felosztanának minden száz magyar közül huszonöt lenne ilyen turánias jellegű, további húsz arra a finnugoros kelet-balti fajtára emlékeztet, amilyenek a hajdani erdőlakók is lehettek, újabb húsz – különösen a nagy-kunok és jászok közt – dinári vonásokat mutat. Tizenöt a keleti, vagy alpi fajta jegyeit hordozza. Mongolarcú minden száz magyar közt már csak öt akad. Ugyanennyi az örmény-külsejű taurid és csak négy a németes, teuto-nordikus jellegű. Ilyen elemekre oszlana a magyarság, ha szét lehetne osztani.

De nem lehet, már csak azért sem, mert ezeket a fajtákat mindnyájan vérünkben őrizzük; nemcsak az országban keveredtek ezek össze, hanem bennünk is. A barna turánias apának a fia szőke ugoros lett, annak a fia pedig, ki tudja, hányadik ősre ütve vissza, mongolos. Annak gyermeke pedig az egyik őstől talán csak az arcvonást veszi át, s termetét egy más fajtától kölcsönzi. Valóban kölcsönzi, mert a következő nemzedék megint a legtisztább jellegű turánias lesz. Van tehát választék, örüljünk neki; nem unjuk meg magunkat. Ez nagyjából a tanulság, amit a fajták testi jeleiből levonhatunk.

Nem a hasonló test, hanem a hasonló lélek…

Mert egy nemzet egységét, az igazi fajtát úgysem az ilyen külsőség teszi. Hisz vannak és voltak magyarok, a legnagyobbak közt is, akiknek még nevük sem volt magyar. Képzeljük el, mit szólt volna Petőfi Sándor, ha valaki kétségbe vonja magyarságát, sőt magyar származását csak azért, mert apját Petrovicsnak hívták..Magyar származású volt. Egy-egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jellegű néptől…Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog.”