Magyar
nemzetismeret I-II. tankönyv a külhoni magyar diákoknak
Fogadtatás
A magyar nemzetismereti tankönyv a nyugati világ
országaiban, szórványban élő nemzettársaink, a magyarul tudó és tanuló tíz éven
felüli diákok és tanítóik számára készült. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr 2003. január 10-én kelt
levelében írja: „...ez a hiánypótló kiadvány egyedülállóan összetett
történelmi, irodalmi, művelődéstörténeti, honismereti szemléletmódjával,
áttekinthető szerkezetével hasznos olvasmányául szolgál azoknak, akiknek
készült: a külhoni magyar diákoknak. Önt és szerzőtársait elismerés illeti
azért a munkáért, melynek révén gazdag, tanulságos könyv jut el a fiatalok
kezébe – és reméljük, a szívükhöz is.”
A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, 2003.
január 21-én Kalász Márton az
Írószövetség elnöke és a szerzők
mutatták be a tankönyvet a Magyarok Házában megjelent,
mintegy kétszáz főnyi közönségnek és a hazai média képviselőinek.
Az eddigi bemutatók és (az általunk ismert) recenziók
A
tankönyvről a 2002 decemberi megjelenés előtt részletes ismertetést adtunk
2001 nyarán Sydneyben, az Ausztráliai
magyarok identitás- konferenciáján, majd Erdélyben a Bolyai Nyári
Szabadegyetemen, és ősszel Budapesten, a határon túli magyar pedagógusok
tanfolyamán. Folytattuk a bemutatókat 2002 nyarán Dunaszerdahelyen, a
szlovákiai magyar pedagógusok tanácskozásán, a Balassi Bálint Intézet „Arte et
marte” című hungarológiai konferenciáján, Győrben a nyugati magyar pedagógusok
továbbképző tanfolyamán, a 2003. szeptemberében Tóthfaluban (Vajdaság)
rendezett Trianon Konferencián, s ugyancsak ismertetést közöltek a készülő
tankönyvről a külhoni magyar újságok jórészében: a Bécsi Naplóban, a (kanadai)
Magyar Életben, az Ausztráliai Magyar Életben, a Dél-amerikai Magyar Hírlapban
és más nyugati magyar újságokban, rádiókban és a tévékben is. A tankönyv 2002
karácsonyára történt megjelenését követő fél év során további, több mint
félszáz ismertető jelent meg róla.
- Szabad Föld, 2003. január 10. Bíró Zoltán: Haza,
a magasban – Magyarságismeret
- Népszabadság, 2003. január 11. Varga Lajos
Márton: „Haza, a magasban”. Megj…
10.o.
- Petőfi Népe, 2003. január 11. Szász András:
Tudaterősítő tankönyvújdonság, 10. o.
- Népszabadság, 2003.
január 17. Pálfi József NTK vezérigazgatója, Indokaink /Levelezői rovat
- Könyvbemutató 2003.
január 21. Magyarok Háza bev. Kalász Márton Írósz. elnök + szerzők
- Népszabadság.2003.
január 25. Takács Ferenc: A mi könyvünk? /Könyvszemle
- Kossuth Rádió 2003. január 26. 18,30 Mi időnk
című műsorban 15 perces interjú
- Petőfi Rádió 2003.
január 28. 17,45 Hajszálgyökerek műsorban 10 perces bemutató
- DUNA TV 2003. január
30. 17,20 Kalendárium c műsorban megmutatták,
- DUNA TV február 3-án az ÖSSZKÉP című kulturális
magazinban bemutatták a könyvet
- MTV 2 2003. február 1-jén 13 óra Magyar Ház
Szórvány című adásban 10 perc (B.I.-H.P.)
- Kossuth Rádió 2003.
február 2. 8 órától 20 perces műsor a Vasárnapi Újságban
- Magyar Felsőoktatás
honlap/Vendégoldal 2003. február 3-tól fényképes anyag a bemutatóról
- Kossuth Rádió 2003. február 5. 19.05 ism. 6-án
4,35 Határok nélkül című műsor (Dormán L)
- DUNA TV vallási
műsorában 2003. február 9-én BGA Franz Kőnig kitüntetése kapcsán
- A HUNSOR, a Homo Sapiens honlapokon és a Balassi
Bálint Intézet honlapján bő ismertetés
- MENTOR, Támpont
tankönyvkritikai melléklet 2003 januári számában rövid hír
- Bartók Rádió 2003.
február 10-én 13 óra után ismertette a könyvet
- HÁROMSZÉK, Sepsiszentgyörgy 2003. február 22.
Sylvester Lajos recenziója a lapban
- Heti Válasz 2003. február 21. 55. o. Értékmentő
tudás (Molnár Pál)
- (Erdélyi) Könyvesház
2003/1-2. 75. o. ismertető a „Haza, a magasban” című könyvről
- Kossuth Rádió, 2003. február 25. Társalgó 14-15
óráig Antall István, Alföldy Jenő, Bakos I.
- Magyar Rádió
„Szülőföldünk” adásában Cservenka Judit műsora a tankönyvről
- 168 óra: 2003.
március 6. rövid keretes hír Alföldy Jenő nyomán a könyvről
- Magyar Felsőoktatás 2003. 1-2-3. szám 98-100. o
Összeállítás a Magyar nemzetismeretről
- Új Könyvek 2003/3
29-30. p. elismerő recenzió, de (4743 Ft-ért árusítja) 200303049 kódon
- Köznevelés 2003. március 14. 24. o. Miksa Lajos:
Nemzetismereti tankönyv (recenzió)
- Könyvbemutató
Gödöllőn a Városi Könyvtárban 2003. március 20. Alföldy-Bakos-Hámori-Agócs
- Ausztráliai Magyar Élet 2003. március 20. Csapó
Endre alapos ismertetője
- TÁMPONT, Horváth László: Nemzetismereti tankönyv…
2003. április 8-9.o.(recenzió)
- Könyvbemutató az
Eötvös Collégiumban 2003. május 8-án (Alföldy-Hámori P.)
- Könyvbemutató Lendván, a Kéttannyelvű
Középisk.-ban 2003. május 8. (Bakos I – Agócs S.)
- Tudósítás a lendvai könyvbemutatóról
a szlovéniai magyar újságokban, TV-ben, rádióban
- Ismertető a
tankönyvről az Amerikai Magyar Szó-ban 2003. május
- Magyar Nemzet 2003. május 7. Pósa Z. „Könyv a
magyar nemzetismeretről” (recenzió)
- Alföldi Lapok 2003. május 22. „Sikerkönyv a lakiteleki
Antológia Kiadótól” (recenzió)
- Ausztráliai,
amerikai rádiókban folyamatosan ismertetik, hírt adnak a tankönyvről
- HITEL 2003. jún. 125-128 o. Nagy Károly: Új
magyarságismereti tankönyv – „szükség és érték”
- Burg Kastl Európai Magyar Gimnázium 2003. június
6-8. Könyvbemutató-és vásár a Ballagáson
- A szerzők dedikálták a javított kiadást az Ünnepi
Könyvhéten 2003. június 13-án és 15-én Bp.
- Itt-Ott (USA) az MBK lapja 2003-as számában Csapó
Endre: Magyar nemzetismeret…
- Magyar Felsőoktatás 2003. 4-5-6. 99-101. o. „Jó
és érdemes magyarnak lenni”
- Clevelandi TV magyar adásában 2003 jún. Bakó Anna
ismerteti a MN tankönyvet
- Pedagógusfórum, az SZMPSZ hírlapja. Révkomárom, 2003. június, 16. old. „Haza, a magasban”
- Szabad Újság Bratislava/Pozsony 2003. július 16.
10.o. „Haza, a magasban”
- A könyv bemutatása a Kárpát-medencei Pedagógusok
II. Nyári Egyetemén 2003. júl. 7. Lakitelek
- Amerikai magyar Népszava/Szabadság 2003. aug.1,
Nagy K..: Új magyarságismereti taneszköz
- Magyar Rádió 2003.VIII. 17. „Mi időnk” Darnyik
Dóra interjúja a nemzetismeret könyvről/ BI
- München, Széchenyi Kör- M. Katolikus Misszió
2003. IX. 26. Haza a magasban – könyvbemutató
- Életünk, az EU magyar katolikusok lapja.
2003.okt. Borbándi Gyula: Amit a hazáról tudni kell
- Szabadság, Kolozsvár, 2003. okt. 7 Megkezdődött
az új tanév az EMTE-n
- Krónika, Kolozsvár, 2003. okt. 7. A Béres –
könyvadomány a Sapientia Egyetemnek
- Keszthely, Balaton Akadémia 2003. okt. 25. 11-12
ó. Magyar nemzetismereti könyvbemutató
- Nagyatád, Jobb-Kör 2003. okt. 25-én du.
Forradalom és nemzetismeret – kettős könyvbemutató
E tankönyv az
eddigi visszajelzések szerint tartalmazza a sokat hangoztatott nemzeti minimum követelményeit,
alkalmas segédeszköz a magyar diaszpóra új szellemi honfoglalásához, segíti a magyar-magyar kapcsolatok
fejlesztését, erősíti identitásunkat.
Az Illyés-centenárium évében – az Ő szellemi üzenetét hordozó címmel – megjelent tankönyv a nyugati magyar diaszpóra iskoláin
túl, jól használható a Kárpát-medencei magyar szórványok és a külföldi
egyetemek magyar oktatásában, valamint a hazai iskolákban is, mivel tartalmazza az alapfokú oktatási
kerettanterv hon-és népismeret tananyaga B változatának tantervi
követelményeit.
Szemelvények
A Magyar Kultúra napját
követően – néhány hónap alatt – félszáz ismertető, interjú, vélemény hangzott
el a rádióadókban és a televíziókban, vagy jelent meg a hazai és külhoni
lapokban. Az írásban megjelent anyagokból közlünk néhány szemelvényt:
„Külön erénye a könyvnek, hogy elemi és minden
magyar számára nélkülözhetetlen tudásanyagot kínál, s egységes
szerkezetben segíti olvasóját a magyar önismerethez és talán a részletekben
való további tájékozódás igényéhez. Mindezt mindenki számára érthető magyar
nyelven teszi, s a felnőtt olvasó éppúgy haszonnal forgathatja, mint a
középiskolás diák…”
(Szabad
Föld, 2003. január 10. Bíró Zoltán: Magyarságismeret)
„A
tankönyv szerzőinek legnagyobb gondja előbb az volt, hogyan lehet a magyarságtudomány kézikönyvbe
kívánkozó alapismereteit a lehető legteljesebben, de olvasmányosan, a
tanulhatóság szempontjainak is megfelelve föltárni….Miből mit,
milyen mélységben és hogyan tárgyaljanak, hogy a tankönyv tényleg tankönyv
legyen. Tanulható, tehát részeiben érthetően kapcsolódó, világosan kifejlő, a
közölteket időről időre szintetizáló…..olyan mű is, amelyhez kérdéseivel bárki
bizalommal fordulhat.”
(Népszabadság,
2003. január 11. Varga Lajos Márton: „Haza, a magasban”)
„E tankönyv az eddigi visszajelzések szerint tartalmazza a sokat hangoztatott nemzeti minimum követelményeit, alkalmas segédeszköz
a magyar diaszpóra új szellemi honfoglalásához, segíti a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztését,
erősíti identitásunkat.”
(a Magyar
Felsőoktatás című folyóirat összeállítása a könyvről 2003. /1-3.
98-100.p.)
„..A
»Haza,
a magasban«”
két kötete nagy örömöt okozott alaposabb elolvasása után is. Igen jónak és
hasznosnak tartom. Lenyűgöző
a frissessége: még Kertész Nobel-díja is benne van.”
(Borbándi
Gyula 2003. február 17-i leveléből)
„..A magyar
nemzetismeret tankönyve- az alig sikerült címlap ellenére – jófajta kísérlet. A tárgyhoz négyezer oldal is kevés lenne,
a négyszáz oldalas összefoglalás tehát mindig is vitatható lesz…” (Heti
Válasz, 2003. február 21. M.P. Értékmentő tudás)
„Ez az ámulatba
ejtő könyv már az első oldalaktól valóban a szívünkhöz is simul. Kinek ne szaporázna a szíve verése, ha mindjárt a könyvborító
fedőlapja mögött önmagára és az övéire lel?….Tulajdonképpen számomra ez az első
tankönyv, amely velünk kezdődik, tőlünk indul el és hozzánk tér vissza.
…Felleli magát ebben a nemzetismereti tankönyvben minden kárpát-medencei
tájegység lakója A történelmi és kortársi együttélés micsoda leleményével
indítják a szerzők könyvüket úgy, hogy Szent István Hungáriájának más népei is
ott találják magukat az első oldalakon……. az
első olyan összefoglaló mű, amely kísérletet tesz a nemzet határokon átívelő
szellemi egyesítésére. Ezt emberi léptékűvé teszi, a suhanckorúak
színes képzeletvilágához, vagy egyetemi tanárok töprengő komolyságához igazítva
haszonnal, kedvvel és szeretettel forgathatja diák és tanár, és azt sugallja: jó és érdemes magyarnak lenni.
…A nemzeti leértékelődés útjelző tábláit megfordítja…. A nemzetismereti
tankönyv rajzolta nemzeti
önkép leghitelesebb útlevél az európai civilizáció határátlépőinél,
s egyszersmind a nemzeti
önbecsülés kiskátéja is.
(Háromszék,
Sepsiszentgyörgy 2003. február 22. Sylvester Lajos )
„…a nem hivalkodó, de önérzetes magabízó szellem sugárzik a könyv
lapjairól. Bámulatos, hogy mi minden fér bele a szépen és gazdagon illusztrált
két karcsú kötetbe…Óhatatlanul felvetődik a kérdés: Miért „tankönyv” hiszen
több annál, noha tankönyvnek is kitűnő? Miért csak a nyugati világ
magyarságának a tankönyve? El kellene juttatni a határon közvetlenül túl lévő
minden magyar intézménybe, sőt családba. Le kellene
fordítani minden világnyelvre, de főként a szomszéd népek nyelvére….Az Európai Unió
küszöbén ….fontos intelem és biztatás lehet a magyarországi felnövekvő
generáció és nevelői számára is. Meggyőződéssel tehetjük hozzá: a „Haza, a
magasban” magyar nemzetismereti tankönyv egységet alkotó két kötete nem hiányozhat egyetlen honi iskolából sem.”
(Köznevelés,
2003. március 14. Miksa Lajos: Nemzetismereti tankönyv)
„..A közérthető magyarázó szöveget nagyon sok
szemelvény, idézet és kitűnő minőségű színes illusztráció kíséri. A szerzők a gondosan adagolt ismereteket, a jól körülírt tudnivalókat vonzó
formában tárják a fiatalok elé, ugyanakkor folyamatosan érzékeltetik azt is,
hogy mindez csupán a valóság esszenciája, velős kivonata.” Új Könyvek 200303049. sz. ism.
„Ha valamit
meg akarunk szerettetni, az legyen szép, legyen kívánatos. Ez a könyv
ilyen szempontból valóságos ékszer. ….látható, hogy ez a mű átfogó, a
teljes magyarságismeret legfőbb ágazatait felölelő munka. Lehatol a történelmi
mélységekbe, a nemzet keletkezésének megsejthető, a múltjának követhető
forrásaihoz, nemcsak a történelem, de a magyar nyelv, a magyar népi kultúra,
mese-, legenda-, és mondavilág csodálatos kincseihez, követi mindezek
fejlődését az ismeretlen korábbi és az ismertebb ezeréves történet útjain. E
visszatekintő tájékozódás kiegészül azokkal a széttekintő fejezetekkel, amelyek
megismertetik a tanulót vagy olvasót az ország határain kívülre és a
Kárpát-medencétől távolra, a nagyvilágba szétáramolt nemzetrészek életével,
problémáival. Ilyen átfogó
szemléletű és a hungarológia minden ágát érintő nemzetismereti könyv még nem
született meg ennek előtte. Mindezek
mellett nem valami fárasztó adattár, ismerethalmaz, hanem üdítően kellemes
olvasmány,… Aki törődik
magyarságával, nem nélkülözheti ezt a könyvet. Mindenegyes
beleolvasással gyarapodik ismeretében, erősödik a hite nemzete jövőjében.
Úgy érzem nincs szükség ilyen részletes ismertetőt megfejelni hatástkeltő
dicsérő szavakkal, elég, ha annyit mondok: Kincset vesz a kezébe, aki megszerzi…”
(Ausztráliai
Magyar Élet,
2003. március 20. Csapó Endre könyvismertetése)
„….megerősíteni tudom a
könyv értékeit: régen várt, hiánypótló különösen a külhoni, valamint a
Kárpát-medencében szórványban élő magyar fiatalok számára. Ugyanakkor
ismeretanyaga elengedhetetlen kéne, hogy legyen az itthon honismeretet tanító
tanárok körében. Bárki
számára olyan könyv
lehet, amelyet gyakran kézbe vesz
és mindig talál benne újat, vagy olyan régi ismeretet, amit érdemes újra átgondolni.
(Mentor/TÁMPONT,2003. április, Horváth László recenziója)
„Nagyon
reméljük, hogy a miniszteri tankönyvjegyzéknek ez a kiadvány is része volt – és
a jövő tanévekben is része lesz –, mert
ez a kétkötetes gazdag, színes,
színvonalas taneszköz „szükség és érték”….a két kötet olyan magyarságismereti információk tárháza,
amelyet világszerte használhatnak különböző korú és különböző magyar
nyelvtudásszintű tanulók és oktatóik, akik számára nem mindenütt áll
rendelkezésre gazdag könyvtár, példatár, szakmai szemelvénytár, tanóráik
anyagának összeállításához…Gazdag, értékes, hasznos tartalom, olvasmányos jól
szerkesztett szövegek, művészien esztétikus reprodukciók, illusztrációk,
fényképek teszik e két kötetet becses taneszközzé…” HITEL 2003. jún. Nagy Károly recenzió
„Reméljük a
„Haza, a magasban” eléri célját és eljut
mindenhová, ahol szükség lehet rá azoknak a nemes céloknak az
elérésére, amelyek a munkát ihlették.”
(ÉLETÜNK:, Az európai magyar
katolikusok lapja München, 2003. okt. Borbándi Gyula: Amit a hazáról tudni
kell.)
A „Haza, a magasban” sikerességét mutatja,
hogy első kiadása néhány hónap alatt
elfogyott, s e magyar nemzetismereti tankönyv négy kontinens félszáz országába eljutott. A tankönyv
oktatásához szükséges helyi módszertani és munkafüzetek készítéséhez a környező
országok némelyikében és a nyugati diaszpórában hozzáfogtak. A Balassi Bálint Intézetben elkezdődött a könyv elektronikus
megjelenítésének előkészítése is. A Béres Rt által
támogatott második kiadással, amely a 2003. évi Könyvhétre jelent meg, a
segédanyagok készítőinek munkáját is elő kívánjuk segíteni: néhány zavaró
elírás és hiba kijavítása, egypár apró kiegészítés, valamint az ajánlott
könyvlista betoldása révén.
A könyv második kiadását hétszáz példány előfizetésével a Béres
Alapítvány támogatta, amelyből háromszáz példányt a Kárpát-medencei Magyar Pedagógusok Lakiteleken tartott nyári
továbbképzésén részt vett felvidéki és vajdasági oktatók kaptak, háromszáz
példányt pedig a Sapientia Erdélyi
Magyar Tudományegyetem diákjai. Ez utóbbi adománnyal Dr. Tonk Sándor a
nemrég elhunyt rektor szándékát kívánták elősegíteni, aki a Magyar
nemzetismeretet valamennyi „Sapientiás” hallgató számára általános bevezető tantárgyként kívánta
tananyaggá tenni, s hozzá e tankönyvet akarta megvásároltatni. Az
USA-ban és Ausztráliában pedig a nemzetismereti tankönyv angol nyelvű
fordítását és megjelentetését szorgalmazzák, amelyhez anyagilag is
hozzájárulnának az ottani magyar közösségek.
Köszöntjük
az Olvasót!
Budapest, 2003 októberében. A tankönyv
szerzői és az Antológia Kiadó
A tankönyv elektronikus
megjelentetését a Balassi Bálint Intézet a HTMH pályázati támogatásával
vállalta – a szerzők közül ketten a BBI munkatársai –. A magyar nemzetismeret
honlap technikai megvalósítása – a PC-CD Interactive Multimedia Bt.
közreműködésével– 2004 tavaszán várható.