A
MAGYAR NEMZETISMERET A KÜLHONI MAGYAR
DIÁKOKNAK című nemzetismereti tananyagunkhoz kapcsolódva a
MAGYAR
PANTEON-ban kiegészített, bővített tartalommal idézzük föl
egyes területek kiváló magyar képviselőit, alkotóit. Főként azokat, akikről más
helyeken nem szóltunk, vagy nem szólhattunk (tudósok, nemzetnevelők,
feltalálók,…). Nemzeti hagyományaink és sajátosságaink jeles hordozói ők, akik
közül sokan az új nemzedékek példaképei lehetnek. Nevüket, legfontosabb
alkotásaikat azért idézzük, mert a magyar nemzetismeret részének tekintjük. Az
átlagosnál nagyobb teret szenteltünk a magyar cserkészet alapító atyáinak:
Sík
Sándornak és Teleki Pálnak, akik
a magyar diaszpóra legfontosabb ifjúságnevelő szervezete, a Külföldi Magyar
Cserkész Szövetség patrónusai, a cserkészek példaképei, valamint Gragger Róbertnek,
a hungarológia alapító atyjának.
A
névsor nem zárt: egyrészt szélesíti a MAGYAR
NEMZETISMERET-ben tárgyalt nagy magyarok körét, másrészt mindenki
tetszése, érdeklődése szerint bővítheti az általa nagyra tartott személyiségek
nevének, tetteinek említésével, hiszen Kölcseyvel szólva: „A hagyománytalan nemzet tettek nélkül által nem
plántálhatja emlékezetét unokáira.”